Kedves Érdeklődők! Új, többnyire 2020-ban készült képekkel bővítettük Virtuális séta menüpontunkat. A lakószintekről készült képek mellett felkerültek a közösségi terekről készült képeink is.
Az alábbiakban válogattunk azokból a kérdéskörökből, amelyek leggyakrabban felmerülnek felvételizőink körében. Érdemes elolvasnod, hogy olyan információkra bukkanj, amelyek segítséget nyújthatnak a felvétel előtti hetekben és az egyetemi évek alatt. Gyakran-feltett-kérdések-2020-1
Kedves Érdeklődők! Az alábbiakban képes brosúránkon keresztül mutatjuk be a szakkollégiumot. Annak aki részletesebben szeretne megismerkedni a kollégium működésével, javasoljuk a Rólunk fül (Szakkollégium rész) tanulmányozását. Morakoli-brosura-2019-PDF-2 Itt pedig egy diasor tekinthető meg a
Összefoglaló az NTP-SZKOLL-19-0029-es pályázat 2020 márciusáig megvalósult programjairól A tanév első szemeszterében szerveztük meg két szakkurzusunkat, a Sírok, csontok, emberek elsősorban biológusok, régészek számára nyújtott gyakorlati foglalkozásokat, az Esettanulmány megoldások pedig a projektmunkára építve
Az alábbi szakkurzust és szakszemináriumot indítjuk a 2020/2021-es tanévben az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiumban az NTP-SZKOLL-20-0011 számú pályázat keretein belül. Tervezett szakszeminárium és szakkurzus A tehetséggondozó program célja a szakkollégiumi munka hatékonyabbá tétele, a
Az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium Szervezeti és Működési Szabályzata (hatályos) I. Általános rendelkezések Az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiuma (továbbiakban: Szakkollégium), az SZTE Egyetemi Kollégiumi Tanácsának tagja. A Szakkollégium az SZTE hallgatóinak elhelyezésére szolgáló oktatási,
Várjuk a jelentkezéseket a 2019. december 6-8. között megtartandó III. Móra Interdiszciplináris Kárpát-medencei Szakkollégiumi Konferenciára. Konferenciánkon az alábbi szekciók közül lehet választani: matematika, fizika, informatika földrajz, földtudomány, környezettudomány kémia, vegyészet biológia történettudomány, régészet, néprajz irodalom,
Az SZTE Móra Ferenc Kollégium várólistájára az alábbi kérvény beadásával lehet jelentkezni. A kérvényt a Kollégiumban személyesen kell leadni Kovács Attila kollégiumi igazgatónak, de e-mailben is elküldhető az info@mora.u-szeged.hu címre. A jó vagy jeles