50 éves a Móra

Az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium a Szegedi Tudományegyetem kollégiuma, az Egyetemi és Karközi Kollégiumi Tanács tagja. Elsősorban a Bölcsészettudományi Kar és a Természettudományi és Informatikai Kar, kisebb részben az Állam- és Jogtudományi Kar illetve a Gazdaságtudományi Kar hallgatói alkotják a kollégiumi közösséget.

A Móra Kollégium immáron öt évtizedes fennállása óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a kollégistáknak szellemi otthonul is szolgáljon, hogy feltételeket és lehetőségeket teremtsen a hallgatók szakmai továbbfejlődéséhez, sokoldalú képzéséhez, a nemzeti és az egyetemes kultúra és tudomány értékeinek közvetítéséhez. Mind a szakkollégisták, mind a szakkollégium vezetése egyöntetűen azt az elvet vallja, hogy a kollégium nemcsak szálláshely, szociális intézmény, esetleg hallgatóknak járó szolgáltatás, hanem fontos szakmai műhely és egyben közösségformáló erő, amely második otthonául is szolgál a szakkollégiumban lakóknak.

A rendezvény

Hírei

Elérhetők a Móra 50 “Ki mit tud?” videói
Az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium közel egy hónapja ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. Július 16-án az érdeklődők egy rendhagyó “Ki mit
Móra 50 nosztalgiafilm
A 2016. július 16-i Móra 50 találkozó sokak számára egyik legkedvesebb pontja a kétórás nosztalgiafilm levetítése volt. Ennek bővített verziója
Móra 50 megnyitóünnepség
Megtekinthetők a hétvégi 50 éves találkozó megnyitóján készült videofelvételek.   
Móra 50 megnyitóünnepség
Tekintsd meg itt a július 15-16-i Móra 50 találkozó megnyitóünnepségén készült videókat.    Fotó: Antonius Block, videó: Zoll és G
Elérhető a Móra 50 találkozó részletes programja
A július 15-16-ai hétvégén a Móra 50 találkozó keretein belül közösen ünnepelhetik meg kollégiumunk fennállásának félszázadik évfordulóját az egykori és jelenlegi
Móra 50 Regisztrációs lap
Kedves Mórások! Mint azt sokan tudják már idén júliusban ünnepeljük kollégiumunk fennállásának 50. évfordulóját. Az esemény szervezése pedig egy újabb
“Móra 50” Beszélgetés volt Móra kollégistákkal
Az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiumban  2016. március 23-án, szerdán este fél 8-tól vendégünk lesz Dr. Saly Noémi volt Móra kollégista,
“Móra 50” Beszélgetés volt Móra kollégistákkal
2016 március 22-én, kedden este 7 órától az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiumban vendégünk lesz Dr Rigó Róbert főiskolai docens, a Kecskeméti Főiskola korábbi

50 év

50 kép

A rendezvényig minden egyes napon egy-egy régi képet fogunk felrakni amely a kollégiumban készült. Lehetőség van hozzá szólni a képekhez, és további képekkel gazdagítani a kollégiumot, amelyet a hozzászoláshoz hozzá tudtok adni. Minden ilyen képnek szívből örülünk.

50 év 50. kép
Hajnalban az utolsó simításokkal is végeztünk, a vendégek már szállingóznak. Várunk haza minden Mórást nagy szeretettel!
50 év 47-49.kép
  Ünnepi előkészületek.
50 év 46. kép
A kolis farsang lelke: sülnek a fánkok a szeniori konyhában.
50 év 42-45. kép
Az eltűnésünk oka egy fontos szakkollégiumi rendezvény a NYATA, melynek idén augusztus 3-től 7-ig a Móra koli ad otthont! Íme


Applying changes...

ThemeMonstroid

Layout type
  • Wide
    Wide
  • Boxed
    Boxed
Skins
  • Material
    Material
  • Dark
    Dark
  • Minimal
    Minimal
  • Flat
    Flat