Gólyatábor, 1994
Az 50 napos visszaszámlálással a születésnapi izgalmak fokozásán kívül a kiállításra is szeretnénk felhívni a figyelmet, amihez továbbra is nagyon várják a szervezők a volt kollégisták saját fotóit. Az új honlapon a képes bejegyzésekhez kommentként fel lehet tölteni a saját fotókat, történeteket, így a kibővített archívum mindannyiunk számára elérhető marad a jubileumi rendezvény után is!
Beus
Na akkor én elkezdem a “HA NEKED IS VAN EGY JÓ SZTORID ERRŐL, AKKOR OSZD MEG VELÜNK” rovatunkat, hátha más is kedvet kap. Erről a képről ugyan nem gólyatáboros élmények jutottak eszembe, hanem a saját beköltözésem. Minden azzal kezdődött, mikor 2008-ban felvételt nyertem az egyetemre, de a Mórába sajnos nem. Nagyon fájt, persze. Aztán, amikor 2011-ben megszereztem a BA diplomámat, felvételiztem MA szakra és egyúttal ismételten a Mórába is. Sok reményt nem fűztem hozzá, hisz már korábban sem vettek fel, de azért hátha… Elmentem az egyetemi MA felvételire, és ott találkoztam egy addig ismeretlen lánnyal, Rékával. Összehaverkodtunk, amíg vártunk a sorunkra, és természetesen -ahogy ma már az lenni szokott- bejelölt a facebookon. Teltek a hetek, kiderült, hogy felvettek a választott szakra, úgyhogy elkezdtem albérlet után nézni. És akkor jött a levél: FELVETTEK A MÓRÁBA. Aztán jött az üzenet a facebook-on, hogy Rékát is felvették. Olvastuk az akkori honlapon, hogy bizonyos esetekben van rá lehetőség, hogy ismerősök ugyanabba a szobába kerüljenek, és ehhez Kovács Attila – akkoriban még – kollégiumi tanárt kell keresni. Réka kitalálta, hogy csak meg kéne ezt próbálni, én meg – mivel úgyse nagyon ismertem senki mást onnan – gondoltam: legyen. Írtam tehát Kovács Attilának. Rövidesen jött is a válasz: „Kedves Bea! Tegnap már megcsináltam a szobabeosztást.” Mondom, ajaj, későn írtam, de azért olvastam tovább: „Cs. Rékával alapból ugyanabba a szobába osztottalak be titeket.” Pedig mégcsak nem is ugyanarra a szakra jártunk!!! A hátam borsózik még a mai napig is, ha erre gondolok. A rutin meg az évek… 🙂
Beköltözésem a Móra Koliba sok szempontból meghatározta az életemet, már az első naptól fogva. Mikor megérkeztem egy óriási rózsaszín bőrönddel, a régi kollégisták már ott várták az új lakókat a lépcsőn, hogy fogadják, majd felkísérjék őket a szobájukba. Engem egy nagyon kedves, szimpatikus srác kísért akkor. Idén augusztusban lesz az esküvőnk. 🙂